Azok a zöld szemek
c. történetemből részletek
...Lenyelte a pohárban lévő bort, megnyalta száját, visszaemlékezett arra az estére, azt a napot soha nem fogja tudni elfelejteni. Az a nap változtatta meg az életét, örökre, tudta jól. Bátyja nem volt otthon azon az éjszakán. Ökölbe szorította az asztalon nyugvó kezét, soha nem hibáztatta bátyját, egyedül Nicket, a nevelőapját, gyűlölte őt, tizenöt éves volt mikor nevelőanyja meghalt, szerette és úgy tekintett rá, mint igazi anyjára, élete rémálommá vált egy évvel nevelőanyja halála után. Könnyel telt meg a szeme, nem akart sírni, úgy érezte eleget sírt már, de nem tudott parancsolni magának, nem tudta elfojtani a lelkében keletkező fájdalmat. Magát is hibáztatta, néha gyűlölte a testét, hogy tizenévesen érettebb volt, mint a vele egykorú lányok. Megsimogatta a nyakát, megsimogatta az arany keresztet, édesanyja akasztotta a nyakába, mikor kicsi volt, egyetlen ajándék, egyetlen emlék, amit igazi szüleitől kapott. Lehunyta a szemét, semmi másra nem vágyott most, mint egy forró fürdőre, egész teste remegett a fájdalomtól. A hányinger kerülgette, ha megérintette valaki, nem szerette, ha hozzá érnek, egyedül bátyjától nem félt, mert tudta, hogy nincs semmi hátsó szándéka. Bízott Davidben, és nagyon szerette....
...Megfogta a táskáját, kivette a slusszkulcsot. Ránézett az órájára, pár perc és öt, mindig próbált pontos lenni, utált elkésni és utálta, ha az ügyfele késik. Kilépett a kocsiból, összehúzta magán a kabátot, az épület előtti hatalmas lépcsőkhöz ment, körbe nézett. Sok üzletember ment le-föl a hatalmas kőlépcsőn. Fölnézett a magas szürke oszlopokra, azon gondolkozott, hogyan tudtak ilyen óriási épületet építeni. Haja föl volt tűzve, a szél összeborzolta frizuráját, egy tincset hátrasimított az arcából, míg a cipőjét nézte.
- Joan Grimes? – kérdezte az ismerős hang, Joan fölkapta a fejét hirtelen és az előtte álló férfira nézett. Nem tudott megszólalni, rég látott ilyen jóképű férfit, ajka érzéki volt, ami most mosolyra nyílt, egy ideig az ajkát nézte majd a férfi meleg, barna szemébe nézett. A férfi sem tudott megszólalni, egy pillanatig egymást nézték, végig a nő zöld szemébe nézett. Joan elmosolyodott és levette a kesztyűjét és a kezét nyújtotta.
- Igen, örvendek. Mr. Kingsley, ugye? – kérdezte és mosolyogva összehúzta a szemöldökét.
- Ühüm, szóval…
- Szóval kertvárosban szeretne élni, ugye jól gondolom? Hartfordban nagyon szép családi házak vannak. – mondta és elindult az autója felé. – Jöjjön. – mondta az autója felé biccentve a fejével, közben végig nézte a férfit. Magas volt, rövid barna haját fújta a szél, vékony volt, de jó kondiban.
- Nem lehetne, hogy az enyémmel menjünk? – kérdezte és egy barna kombis autóra mutatott. – Nem szeretném, hogy azért fogyjon a benzin az autójából, mert nekem mutat néhány házat. – mondta és beérte a nőt.
- Jaj, ne vicceljen velem. – mondta és kinyitotta az ajtót.
- Nem viccelek, kérem. – mondta és megfogta a karját. Hirtelen a férfira nézett, arca rémült volt. Matt észrevette a félelmet a nő szemében, az erős érintésből gyengéd simogatás lett, majd levette a kezét a karjáról. Joan egész testében bele remegett a férfi simogatásába, összeszorította az ajkát. Lesütötte a szemét, tudta, hogy össze kell szednie magát, ideges volt, nem volt még ilyen helyzetben, egy ügyfél előtt se.
- Mmmm, jól van, Mr. Kingsley, ha ennyire ragaszkodik hozzá. Majd mutatom az utat. – mondta és bezárta az ajtót, idegességében hátrasimított egy tincset az arcából.
- Rendben. – mondta és hátra lépett egyet. Joan elindult az autója felé, nem enyhült a félelem a lelkében. Nem szeretett idegen autóba ülni, kettesben. A férfi nézte a nőt, nem értette az előbbi viselkedését a nőnek, ő is elindult, nézte Joan lábát, elmosolyodott. – Hölgyem. – mondta és kinyitotta az ajtót.
- Köszönöm. – mondta és beszállt az anyósülésre. Nézte a férfit, ahogy megkerüli az autót.
- Na. – mondta halkan, elhelyezkedett az ülésen, becsapta az ajtót.
- Még soha nem ültem ilyen autóban. – mondta hátranézve, tiszta volt az autó. A visszapillantó tükrön két dobókocka lógott, amiknek minden oldalán hat darab pont volt. Joan elmosolyodott ezen.
- Akkor itt az alkalom, nos? Milyen? – kérdezte Joanre nézve, elmosolyodott, nem tudta levenni a szemét a nő zöld szemeiről.
- Tetszik, tágas és kényelmes. – mondta és megsimogatta a huzatot.
- Nem látni, hogy öt éves? – kérdezte mosolyogva.
- Öt éves? Ó, nem. – mondta tovább cirógatva a huzatot, elmúlt a félelme, különös nyugalom szállt a lelkére. Matt a nő kezét nézte, hogy milyen gyengéden simogatja a huzatot, tekintete az arcára terelődött, ajkába harapott, nézte a nő hosszú sűrű sötét szempilláját, majd a nyakát. Arra gondolt milyen selymes és finom bőre lehet. Joan ránézett, a férfi meglepődött, az jutott az eszébe, hogy lehet hogy észre vette, hogy nézi. – Baj van? – kérdezte elmosolyodva, szemöldökét összehúzta.
- Mmmm, dehogyis.
- Akkor jó, menjünk. – mondta és előre nézett, Matt egy ideig nézte a nőt, majd bedugta a kulcsot és elfordította. – Végre elhagyjuk ezt a koszos várost. – jegyezte meg halkan és a férfi kezét nézte, ami a kormányon pihent, nem volt rajta jegygyűrű. Fölhúzta a szemöldökét, csodálkozott ezen, majd arra gondolt, hogy lehet, hogy nem szeret gyűrűt hordani. A férfi barna nadrágját nézte, majd a kabátját. Látta Matt szemében, hogy teljesen máshol jár gondolataiban. Nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg a férfit.
- Mire gondol? – kérdezte mély hangján, elmosolyodott. A férfi zavarban érezte magát, idegesen a nő ajkára pillantott majd a szemébe nézett.
- Tessék? – kérdezte és nyelt egyet.
- Csak láttam, hogy valami nagyon foglalkoztatja és azért kérdeztem meg.
- A munkámra gondoltam, tudja részvényeket adok el és veszek, egy elég befolyásos cégnél. – magyarázta meg, és megnyalta az ajkát. Joan az ajkára nézett, majd a szemébe.
- Értem, hát igen, a munka. – mondta elmosolyodva. – Itt kanyarodjon balra. – mondta és előre nézett.
- Szép ez a környék. – mondta halkan és a házakat nézte.
- Igen, főleg tavasszal és ősszel, mindjárt ott vagyunk.
- Azt meghiszem, szépek ezek a házak.
- Itt vagyunk. – mondta egy kicsit izgatottan.
- Itt? – kérdezte és a házakat nézte. Mindegyik jó állapotban volt, nem tudta melyik az eladó. Kivette a kulcsot és a zsebébe tette.
- Igen, menjünk. – mondta komolyan és kiszállt az autóból, vállára tette a táskája pántját. Beszívta a friss levegőt, bezárta az ajtót, Matt is kiszállt.
- Nos? Melyik az? – kérdezte és a házak felé fordult, Joan a férfi széles hátát nézte, megkerülte az autót és a férfi mellé állt.
- Maga szerint? – kérdezte és a férfi felé fordult. Összekulcsolta a karját a melle előtt. Oszladozott a felhőréteg az égen, előbújt a Nap a szürke felhők mögül. Joan a Napba nézett, behunyta a szemét, a férfi ránézett, látta, ahogy a nő élvezi a Nap sütését, hosszan nézte, elmosolyodott. Meg akarta érinteni az arcát, maga se tudta miért érez ilyen vonzódást a nő iránt. Nem akarta elkövetni azt a hibát, mint előbb, mikor Joan észrevette, hogy nézi. Elfordította a fejét és újra a házakat nézte, megköszörülte a torkát....
...- Szia. – mondta egykedvüen és megpuszilta a nő homlokát, Joan nem mondott semmit, újra a nőre nézett, aki ruháját igazítgatta. – Bemutatom Hilaryt.
- Jó estét, Joan Grimes. – mondta kezet nyújtva, kezet fogtak.
- Magának is, Hilary Kent. – mondta vékony hangján, Matt végig Hilaryt nézte, Joan lelkébe gyűlölet költözött a nő iránt, hátrébb állt, tudta ki ez a nő. Megvárta míg elindulnak, Matt a nőhöz beszélt, Joan lesütött szemmel lépett be harmadiknak a házba, megnyalta véres ajkát. Hallotta, hogy hárman beszélgetnek, David átölelte a nőt. Joan a hálószobába ment, csak ha látja és érinti kislányát tud megnyugodni. A kislány illata mosolyra formálta Joan ajkát, gyengéden ölelte magához, Hannah félálomban volt, Joan betakarta kislányát a kiságyban, megsimogatta homlokát. Nagy levegőt vett, bement a nappaliba, Matt a nő mellett ült, Brian a fotelben nézte mosolyogva Hilaryt. Joan feleslegesnek érezte magát, a vér a fejébe szökött, könnyek szöktek csillogó zöld szemébe. Megmosta hideg vízzel arcát, dühös volt a férfira, legszívesebben megalázta volna az előtt a nő előtt, akire úgy mosolygott mind a két férfi. Arcát a puha törülközőbe nyomta, nagy levegőt vett. Lesimította szoknyáját, megnyalta még mindig vérző ajkát, megállt a nappali ajtajában.
- Elnézést, Matt, nem vagy éhes? Csináltam vacsorát. – mondta komolyan, próbált kedvesen a férfihez szólni, ami sikerült is, de a férfi válasza összeszorította szívét.
- Már nem, köszi. – mondta komolyan, csak egy pillantást vetett a nőre, majd újra Hilary arcába nézett. Joan a hálószobába ment, bezárta az ajtót, a fájdalom fojtogatta, a kiságyhoz lépett. Sírni akart, de tudta, hogy most erősnek kell lennie, a férfi ismét bebizonyította, hogy neki nem ő a legfontosabb és ez a tudat emésztette lelkét. Nem akart megfutamodni, elmenekülni ebből a borzasztó légkörből, pedig legszívesebben elment volna Hannahval együtt. Ehelyett, megtörölve arcát, megnyugodva a nappaliba ment, leült a másik fotelbe. Hilary hidegen pillantott rá, Joan kedvesen mosolygott, ezzel hergelve a nőt.
- Elnézést, hogy megzavarom a beszélgetést. Honnan ismeri Matt-tet? – kérdezte kimérten, jól tudta honnan ismerik egymást, kíváncsi volt a nő válaszára, mindhárman a nőre néztek, Hilary kicsit Joan felé fordult, kecses mozdulatokkal hajába túrt, megnyalta rúzsos ajkát.
- Régről ismerjük egymást. – mondta hátradőlve, Matt komolyan nézett Joanre.
- Értem, nem kér semmit inni vagy enni? – kérdezte segítőkészen.
- Nem, köszönöm. – mondta félvállról, majd újra csevegésbe kezdett a két férfival, Joan nem futamodott meg, pedig Hilary arra számított.
- Látom kibékültetek. – mondta komolyan, hidegen. Szemei villámokat szórtak a férfire.
- Tessék? – kérdezte a nő kikerekedett szemmel.
- Csak örülök, hogy kibékültek, nem szeretem a veszekedést. Ha most megbocsátotok, jó éjt. – mondta mosolyogva, úgy érezte lekörözte a nőt, noha nagyon bántotta a férfi viselkedése, büszkén fölállt, lesimította szoknyáját. Matt meglepődve nézett rá, Brian lesütött szemmel mosolygott, Joan a hálószobába ment. Elfeküdt az ágyon, nem jöttek könnyek, nem tudott sírni, csak a lelkét emésztő fájdalmat érezte. Fölhúzta egyik lábát, nézte a sötétben a plafont, elnyomta az álom. Érezte, hogy valaki lefekszik mellé, tudta, hogy Matt az, kinyitotta álmosan szemét, újra visszajött lelkébe az a sok rossz érzés, amivel elaludt, hirtelen kiugrott az ágyból. Matt meglepődve ült föl az ágyban, Joan ruhája vizes volt hátánál és hasánál. Nyakánál izzadt, kinyitotta a szekrényt, kivette hálóingjét, mely magányosan feküdt összehajtogatva az egyik polcon.
- Azt hittem alszol. – mondta halkan, Joan nem fordult meg, haragudott a férfira.
- Valaki fölébresztett. – mondta komolyan, magához szorította az apró hálóinget.
- Mivel szinte keresztbe feküdtél. – mondta megdörzsölve szemét.
- És? Aludj a kanapén, vagy küldj el. – mondta úgy téve, mintha nem érdekelné az egész.
- Miről beszélsz? – kérdezte és lassan fölállt, Joan megfordult, nézte a férfi izmos, szálkás testét. Forróság vette körül, arca kipirult, a szekrénynek dőlt, megvetően nézett a férfire, aki megállt előtte.
- Jól hallottad, ha már hozzám se szólsz mikor megérkezel késő este, akkor el is küldhetsz. Vagy jobbat mondok, elmegyek önszántamból. – mondta és egyik lábát fölhúzta, talpát a szekrény ajtajára tette.
- Elhúzódott a beszélgetés. – mondta és kezét a nő fölhúzott lábára, térdére tette. Joan megremegett, de továbbra is komolyan nézett a férfira.
- Pontosabban együtt vacsoráztatok, úgy viselkedtél mintha nem várna otthon senki, ugye? – kérdezte és érezte, ahogy a férfi megfogja kezét, majd feje fölé teszi, Joan hagyta. – Ráadásul azzal a nővel, aki miatt rosszban vagy több mint négy éve a saját öcséddel. – mondta dühösen és elrántotta a kezét, elment a férfi mellett, Matt megfogta a csuklóját, magához húzta, Joan ellökte magától. – Nem akarom, hogy minden percedről beszámolj, de azért annyit megérdemlek, hogy fölhívsz, ha késel vagy valami, nem? – kérdezte és dühösen a férfinek ment, pofon vágta. Matt megfogta a csuklóját gyengéden, Joan másik kezével is pofon vágta. – Ha annyira fáj, hogy az a nő ezt tette veled, akkor miért fontosabb neked ő, mint én?! – kérdezte hangosan, Matt befogta a száját.
- A gyerek. – suttogta, szorosan fogta derekát, hozzá simult. – Nyugi. – sziszegte, Joan szaporán vette a levegőt, hátrébb állt, elvesztve egyensúlyát az ágyra esett, Matt kihasználva az alkalmat lába közé feküdt.
- Szállj le rólam! – mondta és ellökte a férfit, oldalára fordulva föl akart állni, de a férfi átölelte hátulról hasánál. Magához húzta, szoknyája alá nyúlt, Joan elgyengülve megfogta a férfi kezét...
...– Még mindig haragszol rám, ugye? – kérdezte és a nő mellé ült, megérintette vállát.
- Ne érj hozzám, Matt. – mondta és fölállt, hálóingjébe bújt.
- Mi a bajod? – kérdezte és a nőhöz ment, megfogta kezét.
- Találd ki. – mondta és elrántotta a kezét, a fürdőszobába ment, Matt fölvette alsónadrágját, majd utána ment. Az ajtónak dőlt, kopogott. Sötét volt a házban, hallotta, hogy megindítja a csapot. Lehunyta szemét, haragudott magára, mert ilyen volt azzal a nővel, akit imádott, haragudott Brianre, amiért megemlítette neki Hilary nevét. Nem volt ereje, ahhoz, hogy most bemenjen a nőhöz, tudta, hogy most nem szabad bemennie. Ajkába harapott, hátrébb lépett, nagyot sóhajtott, majd visszafeküdt. Sokáig feküdt oldalán, csöndben a szoba sötétjében, míg a nő visszajött a zuhanyozásból. Hallotta, hogy kinyílik majd becsukódik az ajtó, lehunyta szemét, érezte, hogy befekszik mellé, hátára fordult, oldalra fordította fejét, nézte az összekuporodott sötét alakot. A takaró alá nyúlt óvatosan, érezte a hálóing selymes tapintását. Hozzásimult a takaró alatt, megsimogatta meztelen combját.
- Tudom, hogy nem alszol. – suttogta és megcsókolta hideg vállát, Joan megrezzent, kinyitotta szemét, zöld szemében könnyek csillogtak. – Ne haragudj rám, hülyén viselkedtem. – suttogta és kivette a nő hosszú haját nyakából, megcsókolta nyakát.
- Más előtt miért nem tudsz úgy viselkedni velem, mint most? – kérdezte remegő hangon, letörölte könnyeit, fölült. Szemébe világított a Hold fénye, lehajtotta fejét. Matt is fölült, hálóingje alá nyúlt, megsimogatta derekát. Joan halkan sóhajtott.
- Nem tudom, most túlságosan is sok minden van a fejemben, úgy érzem feltéptek több sebet a lelkemen. – mondta és az ágyra támaszkodott. Joan könnyes szemekkel hátrafordult, szipogott. – Fölbukkan a hülye öcsém és a volt barátnőm, és mindez egy héten. – mondta, szemét megdörzsölte.
- Ez nem ok arra, hogy ha megérkezel ne csókolj meg. Úgy köszöntél nekem, mintha a barátod lennék, vagy nem is tudom mi! – mondta felcsattanva, kikelt az ágyból.
- Nyugodj már meg. – mondta és mellé állt.
- Nem tudok megnyugodni, jobb lenne, ha egy időre...
- Ne gyere ezzel a szöveggel. – szavába vágott, fejét csóválva.
- Milyen szöveggel? – kérdezte és dühösen nézett a férfira, Hannah elkezdett sírni. Joan gyorsan a kiságyhoz lépett, ölbe vette. Matt komolyan nézte őket, majd kinézett az ablakon. – Csst, kicsim. Ne sírj, nincs semmi baj. – suttogta és a kislánya hátát majd fejét simogatta gyengéden, fejét lehajtotta.
- Mama! – mondta és a nőre nézett hatalmas barna szemeivel, apró kezébe vette a nő egyik tincsét, elmosolyodott.
- Jól van édesem. – mondta lágy, mély hangján. Megcsókolta arcát, majd visszafektette az ágyba, betakarta. – Aludj kicsim. – mondta elmosolyodva, kislánya ártatlan tekintete, kedves mosolya megnyugtatta. Kiegyenesedett, Matt még mindig az ablaknál állt. Joan egy pillantást vetett a kislányra, aki behunyt szemmel feküdt, cumival a szájában. Halkan sóhajtott, nézte a férfit, ahogy testére lágyan esik a Hold ezüstös fénye. A férfi arca komoly volt, tekintete szomorú. – Elmegyek. – mondta halkan, egyik kezével fogva a kiságy fa korlátját.
- Miért? – kérdezte és a nőhöz ment, tekintetük egybefonódott a szürkületben.
- Mert úgy látszik nem vagy tisztába a dolgokkal. – mondta oldalra fordítva fejét, nézte a semmitmondó képeket a falon, karját összefonta melle előtt.
- Össze vagyok zavarodva, szükségem van rád. – suttogta és közelebb lépet hozzá. – Minden egyes pillanatban. – sziszegte, és ajka alig érintette a nő nyakát, Joan lehunyta szemét, nem mozdult.
- Tudod, hogy ez nem igaz. – mondta halkan, és a férfire nézett, ajkára pillantott. – Neked nem rám van szükséged, hanem valakire, akit bármikor megdönthetsz.
- Ez nem igaz, Joan, nem kell más nő rajtad kívül. – mondta és megfogta a derekát.
- Akkor miért viselkedsz mások előtt úgy, mintha nem is ismernél? – kérdezte összehúzott szemöldökkel.
- Mert hülye vagyok. – mondta elmosolyodva. – Megőrjítettél. – suttogta még mindig mosolyogva, megsimogatta csípőjét.... |
AJÁNLOM AZ OLDALT
